Véget ért a fiatal zenészeket támogató FOCUS on You tehetségtámogató program idei sorozata, amelynek során egyénre szabott workshopokon trénerektől olyan területeken kaptak segítséget, mint a self-leadership, projektmenedzsment, közösségi media, nemzetközi együttműködés, storytelling, és jogi alapismeretek. A következő tanévet tervezgetve olyan – tanulható, fejleszthető – készségeket, ismereteket vettünk számba, amelyek segítenek abban, hogy egy klasszikus zenével foglalkozó fiatal előadóművész vagy zeneszerző megmutathassa a zenéjét a világnak.
Bodnár Eszter
1. Sokoldalúság
Egy generációval előttünk még sok zenész az egyetemről kikerülve abban az állásban kezdett dolgozni, amelyből aztán nyugdíjba ment. Napjainkat inkább az ún. portfolió karrier határozza meg: egy zenész játszhat zenekarban, de mellette szólistaként vagy kamaraformációban is dolgozhat, taníthat, kidolgozhat online kurzusokat, megálmodhat és megszervezhet saját koncertprojekteket. Nem mindenki fogja ezt az utat választani, de aki igen, annak nem árt felvérteznie magát a lenti készségekkel, ismeretekkel.
2. A zene szenvedélyes szeretete
Felkészültél arra, hogy éveken, évtizedeken keresztül, sokszor a hét minden napján, akár napi 10-12 órát tölts ugyanazzal a dologgal? Ez anélkül, hogy szenvedélyesen szeresd csinálni, nagyon nehéz lesz. Ahogy az is a zenei üzleti életben való sikeres boldogulás alapfeltétele, hogy zeneileg a lehető megmagasabb színvonalú munkára törekedj.
3. Stratégia-alkotás
Havonta, hetente, naponta rengeteg döntést kell meghoznia egy zenésznek, arról is, hogy milyen projektekben vegyen részt, mivel töltse az idejét. Ebben sokat segíthet egy világos vízió: hová szeretnél eljutni, mik a céljaid. Ha ezeket előre meghatározod közép- és hosszútávra (és rendszeresen felülvizsgálod), könnyebbé teszi annak eldöntését, hogy mi a következő helyes lépés.
4. Szervezési készségek
Még ha segítenek is mások megvalósítani egy projektötletedet, fontos, hogy tisztában legyél a projekttervezés és -menedzsment alapjaival. Egy projektnél elengedhetetlen az ötlet alapvető koncepciójának kidolgozása, a célközönség meghatározása, a lehetséges források felkutatása, a buktatók felmérése és stratégia az elkerülésükre, végül pedig a projekt sikerességének értékelése. Ezek a feladatok akkor is fennállnak, ha a legnagyobb koncertteremben akarsz a kamarazenekaroddal fellépni, de akkor is, ha mesterkurzust szervezel a kertedben.
5. Kommunikációs készségek
A közönség manapság ritkán éri be a hangjegyekkel. Egyrészt minél többet akarnak tudni egy koncerten elhangzó művekről, zeneszerzőkről, a megszólaló hangszerekről, az alkotás folyamatáról. Másrészt ismerni szeretnék a zenész mint embert: az álmait, dilemmáit, motivációit, zenéhez fűződő kapcsolatát. Legyen szó egy egyszerű életrajzról, egy nagyinterjúról, a blogodról, vagy a koncert előtti bevezetődről, elengedhetetlen, hogy tudatosan fejleszd az írásbeli és szóbeli kommunikációs készségeidet.
6. Digitális készségek
A digitális jelenlét jelentősen megnövelte azt a kört, mind földrajzi, mind személyi értelemben, ahová eljuttathatod a zenédet, üzenetedet. Használd tudatosan a honlapodat, a közösségi médiát, legyél önazonos, tudatos. Tágabb értelemben ide tartozik az énmárkád építése is, aminek a fortélyait lépésenként elsajátíthatod.
7. Együttműködés
A klasszikus zene nem egy magányos műfaj. Nap mint nap csapatban kell dolgoznod, még akkor is, ha szólókarrieredet építed. Ezek az együttműködések ráadásul ma már nem ismernek földrajzi határokat. Az, hogy jól tudj másokkal együtt dolgozni, kritikus képesség az üzleti világban. Az embereknek különböző a személyisége, a munkastílusa, és ezen különbségek ellenére közösen alkotnak valamit. Ha felelősséget érzel a csapat sikere iránt, az mindig segít átívelni az akadályokat.
8. Rugalmasság, nyitottság
A változás elfogadásának képessége, a gyors reakció olyan képességek, amelyek átsegíthetnek a legnehezebb szakaszokon is. A klasszikus zenével foglalkozó fiataloknak nyitottnak kell maradniuk új emberekkel való együttműködésre, sokszínűbb zenei programok tervezésére, új szoftverek, kommunikációs eszközök használatára.
9. Jogi és pénzügyi ismeretek
Nemrég egy workshopon egy zenész azt fogalmazta meg, hogy a jogi ismeretek a művészek önvédelmére szolgálnak, ezért elengedhetetlenek. Fontos, hogy egy zenész tisztában legyen vele, hogy a szerződés nem csak egy papír, ismerje és érvényesítse a jogait, tudja, mikor kell szakemberhez fordulnia. Ugyanígy a bőrére megy az is, hogy legyenek rendben az adóügyei, tudatosan és előrelátóan tervezze a pénzügyeit.
10. Reziliencia, kiegyensúlyozott életre törekvés
Nagy-Britanniában az előadóművészek szakszervezete nemrég egy egész hónapot szentelt annak, hogy felhívja a figyelmet a zenészek mentális egészsége megőrzésének szükségességére. Válságidőszakban különösen fontos, hogy a fizikai, lelki, mentális egészségre ugyanúgy hangsúlyt fordítsunk, mint a gyakorlásra vagy az üzleti tervezésre. Ebben segíthetnek stresszkezelési technikák, de egy adott ponton érdemes szakemberhez fordulni.
10+1. Időmenedzsment
Ahhoz, hogy mindez beleférjen 24 órába, tudatosan kell megtervezned az időbeosztásodat. Fontos, hogy megtaláld a leginkább testhezálló módszereket, legyen szó a heti tervezésről és értékelésről, a tudatosan betervezett szabadidőről, vagy a fókuszálást segítő eszközökről (amilyen például a Pomodoro-módszer). Nem az a lényeg, hogy többet végezz el, hanem, hogy azokkal a feladatokkal foglalkozz, ami a legfontosabb.
Jövő héten kerül a FOCUS on You program évadzáró (offline) meetupjára, ahová klasszikus zenével foglalkozó, 18-35 év közötti fiatalokat várnak, akik szeretnének magabiztosan mozogni a klasszikus zenei üzleti életben.