Februári „Négy érv amellett, hogy a zenetudomány minden zenésznek hasznos” című cikkemben zeneakadémiai tanulmányaim végén járó muzikológusként érveltem a zenetudomány hasznossága mellett. A FOCUS on You program fontos célkitűzése a fiatal komolyzenészek segítése...
A zenei ötletekre is alkalmazott projektmenedzsmentről sokszor ciklikusan gondolkodunk, amelyben az ötletelés, tervezés megvalósítás és lezárás a legfontosabb állomások. Mivel sokszor már a következő projekten jár a fejünk, e szakaszok közül gyakran éppen a monitoring...
A klasszikus zenében is egyre nagyobb szerepet kapnak a kis- és közepes méretű, független projektek. A pandémia utóhatása is, hogy megnőtt az igény a kisebb, családiasabb koncertekre, az experimentálisabb, energikusabb, nyitottabb projektekre is. Ma már a fiatal...
Zenetörténet? Az nem csak egy idegesítő tölteléktárgy, ahol állandóan évszámokat kell magolni? Hat év zenetudományi tanulmánnyal a hátam mögött, a válaszom egyértelműen nem, ugyanakkor úgy látom, hogy nézetemet nem mindenki osztja. Egyetemi éveim alatt általában...
Azt általában mindenki tudja vagy legalábbis sejti, hogy egy szerzői mű, így akár a zenemű felhasználásához – főszabály szerint – a szerző engedélye szükséges. Azt már kevesebben tudják, hogy vannak ez alól kivételek: olyan esetek, amikor nem szükséges a szerző...